Hírek, információk



Újabb győzelemmel folytattuk a téli felkészülést

Fradi II. - KFC 2:4

2021-01-30 18:28:05Újabb győzelemmel folytattuk a téli felkészülést Az első félidőben a hazaiak szereztek vezetést, a félidőig egy szöglet utáni fejesgóllal egyenlítettünk. A második félidőben bal oldali beadás után egy öngólgyanús helyzetből szereztünk vezetést, amelyre a zöld-fehérek egyenlíteni tudtak. Harmadik gólunk egy éles szögből elvégzett szabadrúgásból született, amely meglepte az ellenfelünk kapusát, a negyedik gólt pedig egy kipattanó után szereztük meg. Sok helyzetet alakítottunk ki, de a kapusunk is sokszor mentette meg a csapatot. Németh Szilárd vezetőedző így értékelte a mérkőzést: "Elégedettek vagyunk az eredménnyel és a játékkal. Ma 3x30 percet játszottunk, így nem cserélhettünk úgy, ahogy akartunk, szerettünk volna több felállást kipróbálni. Örülök, hogy sikerült a kialakított helyzeteinket kihasználni, a Fradi II gyors játékosai ellen még akadtak problémáink, néha szerencsénk is volt."

A mérkőzés további részletei itt találhatóak.