Hírek, információk



Edzői értékelés: KFC-Kassa

2021-03-29 19:10:33A II. liga 22. fordulójában az előző négy mérkőzését megnyerő és a kupából a Fortuna Ligás Nagymihályt kiejtő FC Kassát fogadtuk. Volt mit törlesztenünk, hiszen az őszi találkozón 5:0-ás vereséget mértek ránk, ráadásul a kassai csapatok ellen az elmúlt négy mérkőzésen mindössze két pontot szereztünk, gólarányunk pedig 0:7 volt. De hogy a gólarány, az aktuális forma és a múlt ellenünk semmire sem garancia, azt az újabb győzelmünk is bizonyítja! Hogyan látta az újabb bombasikerünket Németh Szilárd?

Az első félidő elején több helyzetünk is volt, azonban a szünetig úgy tűnt, mintha beszorultunk volna. Miben látta az okát?
Lehet, hogy a meccs máshogy alakult volna, ha belőjük a helyzeteinket. Én nem láttam úgy, hogy beszorultunk volna, lehet megleptek minket a felállásukkal, eltartott egy ideig, amíg átálltunk, de a fölényük csupán plátói volt.

A második félidő továbbra is nagyobb helyzet nélkül zajlott, azonban ellenfelünk mezőnyfölénye eltűnt. Min változtattunk?
A félidő mindig arról szól, hogy megvitassuk mindazt, ami nem úgy ment, ahogy kellene. Reagálnunk kellett, átvennünk, hogyan védekezzünk, lecseréltük a csatársort és a szélsőket, hogy frissítsünk a csapaton, a második félidő egyetlen helyzetről szólt.

Szetei nagyon éretten játszott, Šimkonak talán még sose voltak ennyire magabiztos technikai megoldásai, de ma a csodacsereként beállt Druga vitte a prímet, harmadik felnőtt mérkőzésén gólt szerzett. Hogyan látod szerepüket?
Az egész csapatot kiemelném, még nem sikerült kapott gól nélkül lehoznunk egy meccset, külön örulök a védekező munkánknak. Šimko nagyon fontos játékos, 100 százalékra megy az edzéseken is, nagyon szorgalmas, tudjuk az erősségeit, nagyon jól ki tudjuk használni. Druga ez első gólját rúgta, nagyon örültem, gratuláltam neki, remélem, hogy így folytatja.

Véget ért a hosszú március - Poprád, Liptószentmiklós, Zólyombrézó, Puhó, Zsolna B, Somorja, Kassa - 11 pont és kupatovábbjutás. Elégedett az eddigi teljesítményünkkel?
Természetesen igen. Azzal indultunk, hogy 2 ponttal vagyunk a kiesést jelentő vonal felett, nagy plusz, hogy sikerült Zólyombrézót és Kassát megvernünk, az erős Liptószentmiklóssal és Zsolna B-vel döntetleneznünk. Eddig az eredmények nagyon jók, az út elején vagyunk, mindig van min javítani.

Most jönnek az alsóbbházi rangadóink - Bártfa, Somorja, Tőketerebes, Ligetfalu, Slovan B és Máriatölgyes, köztük pedig egy újabb kupameccs. Gondolja, hogy már túl vagyunk a nehezén, vagy még érhetnek meglepetések?
Természetesen lehetnek meglepetések, minden meccs 0-0-ról indul. Remélem, a játékosok nem fogják magukat elbízni, ezen dolgozni fogunk, minden meccs attól függ, hogyan állunk hozzá, a 100%-os teljesítményre fogunk törekedni.