Hírek, információk



Edzői értékelés: Besztercebánya-KFC

2021-04-07 19:15:59A Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében azt a Besztercebányát sodorta utunkba Fortuna, aki ellen még egy mérkőzést sem sikerült megnyernünk. Az ősszel bajnoki mérkőzésen 5:1-es vereséget szenvedtünk, itt volt az esély, hogy megmutassuk, az őszi mérkőzéshez képest mekkorát léptünk előre. Így értékelte a teljesítményünket Németh Szilárd:

Tudtuk, hogy a 2. liga egyik legjobbja ellen fogunk játszani, taktikailag is úgy készültünk, hogy védekezésnél száz százalékos munkát végezzünk, ha pedig megszerezzük a labdát, akkor minél tovább tudjuk megtartani. Az első félidőben ez valahogy nem ment, féltünk játszani, az ellenfél jobb volt, volt 2-3 helyzetük, kapufát is rúgtak, ezeket sikerült túlélnünk. A félidőben felemeltem a hangomat, hogy jobban is játszhatunk, ezután nekünk is volt helyzetünk, Chris (Nguidjol) egyedül vezethette a labdát a kapus felé, Boris (Druga) kapu felé lőtt, (Szőcs) Lacinak pedig volt egy helyzete a végső sípszó előtt, szerencsével meg is nyerhettük volna a meccset. A tizenegyespárbaj már egy lottó, a szerencsén múlik minden. Jó teljesítményt nyújtottunk egy jó csapat ellen, a helyzeteket nézve lehet, hogy a sors ma igazságos volt.


A cikkhez kapcsolódó hivatkozások:

Mérkőzés: MFK Dukla Banská Bystrica - KFC Komárno 0:0