Hírek, információk



Hatgólos meccsen született döntetlen Komáromban

2023-04-15 23:00:05Micsoda meccs! Nem unatkoztak azok a szurkolók, akik szombaton kilátogattak a komáromi Városi Stadionba. Háromszor kerültek hátrányba a hazaiak és háromszor sikerült egyenlíteniük, ezzel pontot menteniük.

Az utolsó helyen álló Máriatölgyes csapatát fogadta szombaton a Komáromi FC. A tabella harmadik helyén álló lilák favoritként léptek pályára, és számtalan helyzetet ki is alakítottak a 90 perc alatt. A gond csak az volt, hogy ezeket nem sikerült gólra váltaniuk.

Ezzel szemben a vendégek gyakorlatilag három lehetőségből háromszor szereztek gólt, így a komáromiak végig futottak az eredmény után.

Radványi Miklós védencei már a 13. percben megszerezhették volna a vezetést, Ganbold azonban néhány méterről a kapufára fejelt, majd két perccel később a kapus védte a mongol játékos lövését. A hazaiak folyamatosan nyomás alatt tartották az ellenfél kapuját, irányították a játékot, így hidegzuhanyként érte őket, mikor a 28. percben az első máriatölgyesi helyzet a kapuban kötött ki.

A 32. percben Jozef Pastorek gyorsan egyenlített, majd folytatták Máriatölgyes ostromát. A 68. percben Šimko beleért ugyan Adamec lövésébe, de csak annyit ért el vele, hogy öngólnak könyvelték el a vendégek második gólját.

Érdekes csavar volt, hogy az utolsó 10 percre csereként támadónak állt be Saláta Kornél. A korábbi szlovák válogatott védő pályára lépése után rögtön gólt is fejelt, amivel 2:2-re módosította az akkori állást, ezzel lehetőséget biztosítva csapata számára, hogy akár a három pontot is megcélozhassák.

Azonban egy bődületes védelmi hiba után a következő percben üres kapuba kaptak gólt a lilák, így még az utolsó percekben is azért kellett küzdeniük, hogy legalább egy pontot otthon tartsanak. Ez végül Bayemi 89. percben szerzett találatával sikerült, így megtarthatták hazai pozitív mérlegüket - 13 mérkőzés során egyszer sem kaptak ki a komáromi közönség előtt.

Nem meglepő módon Radványi Miklós feszülten nyilatkozott a találkozó után.

"Azt hiszem elég helyzetünk volt, hogy gólokat szerezzünk. Adtunk hármat, de kaptunk hármat, olyat, amilyet. Vissza kell majd néznem, de a védelem ma egyáltalán nem nézett ki jól. Bizonytalanok voltunk. Olyan gólokat kaptunk, amilyeneket már régen nem láttam. Végül örülnöm kell, hogy egy pontot szereztünk. (...) Lövési kísérletből volt elég. Ha a lehetőségeinket belőttük volna, ma 8:3-ra győzünk"

értékelt Radványi Miklós.

A komáromiak a bajnokság utolsó öt fordulójában kétszer szerepelnek még hazai pályán. Jövő héten Puhó ellen idegenben lépnek pályára, majd 29-én a Slovan B-csapatát fogadják Komáromban.

Körkép.sk/KPA


A cikkhez kapcsolódó hivatkozások:

Mérkőzés: KFC Komárno - FK Dubnica nad Váhom 3:3