Hírek, információk



Győztes meccsel búcsúzott Saláta Kornél és a KFC stadionja

2023-05-17 20:50:59Utolsó hazai bajnoki mérkőzését játszotta a Komáromi FC a szlovák országos másodosztály aktuális idényében. A találkozó azért is különleges volt, mert ez volt Saláta Kornél búcsúmérkőzése, valamint a stadion jelenlegi formájától is most búcsúzhattak el a szurkolók.

A KFC a kiesés elől menekülő Récse csapatát fogadta, a találkozó azonban nem hozott túl sok meglepetést. Bár a helyzetek számát tekintve nagyobb arányban is győzhettek volna a hazaiak, mindenképpen méltó búcsú volt ez a csapatkapitánytól és a stadiontól is. Utolsó győzelmével a KFC egyúttal biztosította, hogy a bajnokságban egyedüliként veretlen tudott maradni hazai pályán.

Saláta Kornél 2019-ben érkezett Komáromba. A 38 éves szlovák válogatott hátvéd információink szerint már korábban megkezdte az edzőképzést és ilyen szerepkörben továbbra is a KFC kötelékében fog dolgozni.

A KFC jövő héten Vágbeszterce ellen zárja az idényt (május 19-én 17:00-tól). A lilák biztosan a tabella harmadik helyén végeznek az eredménytől függetlenül, miután 9 pont az előnyük a negyedik helyezett előtt és 6 pont a hátrányuk a második helyezett mögött.

Körkép.sk/KPA