Hírek, információk



Gólzáporos mérkőzésen vereség Galántán

2015-10-03 19:23:49A mérkőzés első perceiben főleg a komáromiaknál volt a labda, egy jobb oldali beívelés után Mészáros Misi meg is szerezte a vezetést. Rögtön utána Tóth éles szögből leadott lövése súrolta a kapufát a hosszú oldalon. Majd jött ismét egy érthetetlen bekapott gól, ahol a komáromi védő nem tudott felszabadítani. Nem sokkal utána egy előrerúgott labdára vetődött rá a komáromi kapus, és esés közben (már a labdával a kezében) eltalálta lábbal a galántai játékos állát, mely után a játékvezető kiállította a kapust, és a hazaiak 11-est rúghattak. Néhány perccel később egy galántai a földön fekvő Congba rúgott, majd miután felugrott el is lökte őt, de a bíró valamiért nem állította ki a hazai játékost. A második játékrészben rögtön góllal kezdtek a galántaiak, szintén egy könnyen elkerülhetőt. Nem sokkal később azonban Zvoncsár révén szépített a KFC, de ezután ismét a hazaiak rúgtak két gólt. Ekkor úgy tűnhetett, hogy eldőlt a találkozó. De nem így történt. A 77. percben Uzola szépített 5:3-ra, majd ugyanő fejelt egy kapufát, majd Adámik fejesét fogta a saroknál a galántai kapus. A mérkőzés utolsó perceiben Kováč kotort be egy labdát a kapuba, de az egyenlítés nem jött már össze. Összességében mezőnyben 10 emberrel is több mint egyenrangú ellenfele volt Galántának a KFC, a hazaiak nagyon jó arányban használták ki a helyzeteiket, így ők szerezték meg a győzelmet.

A mérkőzés további részletei itt találhatóak.