Hírek, információk



Szenczi Zoltánra emlékeztünk

2016-08-27 20:03:07Tisztelt közönségünk!

A KFC szurkolói mély fájdalommal vették a hírt, miszerint Szenczi Zoltán, a KFC egykori kiválósága örökre távozott sorainkból.

A közeli Dunamocsról hívták meg a KFC-be még a múlt század ötvenes éveiben. Nemcsak kiváló technikájával, de fürgeségével és gyorsaságával is kivívta a komáromi szakvezetők érdeklődését. Nem okozott csalódást, és tulajdonképpen az ő érkezésével fejeződött be a "Komáromi Aranycsapat" építése Hámori József edző vezetésével. Az a csapat igencsak figyelemreméltó eredményeket ért el, amihez a szélvész-gyors balszélső, Szenczi Zoltán is nagyban hozzájárult. Ezt azonnal észrevették a kerületi válogatott szakvezetői is, így többsdzör is behívták ebbe a kiváló együttesbe. Nem csoda, hogy az ott mutatott teljesítménye alapján több elsőligás csapat is megkereste, de ő hű maradt Komáromhoz, ehhez a csodálatos tájhoz. Aktív pályafutása befejezése után néhány csapatnál edzősködött, többek közt szülőfalujában is, amelyet mindenekfelett imádott. Aztán néhány évig a

Komáromi Sportcsarnok gondnoka volt, onnan vonult nyugdíjba. Soha nem hagyta ki a KFC mérkőzéseit, még akkor sem, amikor egészségi állapota megromlott.

És most elment! Elment erősíteni az égi lila-fehér Aranycsapatot. Követte barátait, akik közül hárman, az utóbbi két évben távoztak az élők sorából. Angyal István, Vrečič József és Szórád Rudolf után Szenczi Zoltán is feliratkozott a halhatatlan komáromi focisták listájára.

Nyugodjon békében, Zoli bácsi!