Hírek, információk



Minden egyes csalódás egyben szülőanyja az újabb reményeknek

2017-12-14 17:52:10A Nyugat-szlovákiai 3. labdarúgó liga 2016/17-es szezonjának megnyerése szinte utcahosszal, nem az elvárható eufóriát, hanem inkább kétségeket hozott a komáromi labdarúgás életében. A menedzser hektikus viselkedése már a bajnokság során és főként a küzdelem hajrájában több jó képességű játékost is a távozás gondolatára sarkallt. Azt azonban a legpesszimistább és eleve kétkedéssel szemlélők sem akarták elhinni, hogy végül maga a menedzser veszi a kalapját és a hozzá kötődő játékosokkal együtt hátat fordít a patinás klubnak.

A megmaradt vezetőség kétségbe esetten próbált a hirtelen jött gondokra megoldást találni, ami ha nagy nehézségek árán, de sikerült is. A nyúlfarknyi megmaradt idő alatt igyekeztek a „piacon" fellelhető játékosokból egy pályára léptethető csapatot kreálni. Nagy segítségükre volt ebben Peter Zelenský, aki elfogadható feltételekkel vállalta a nem kis feladatot. Anyagi segítség érkezett több felelősen gondolkodó szimpatizánstól is, hangulat javító elemként pedig megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a magyar kormány jelentős összegű támogatást nyújt az eléggé lepusztult komáromi stadion felújítására. Az örömhír megsokszorozta a vezetők lelki erejét és próbáltak a csapaton annyit kozmetikázni, hogy ne kelljen minden mérkőzésen feltartott kézzel a pályára lépni.

Maga a bajnokság lefolyása magán viselte az itt felsoroltak összes ismérvét. Akit érdekelt az nyomon követte sziszifuszi küzdelmünket, most az eredményekkel nem is foglalkozom.

A lényeg, hogy a futball a városban nem csak, hogy fennmaradt, hanem ha szerencsés kézzel nyúlunk a téli erősítésekhez, valószínűleg a 2. ligát is megmentjük városunknak. Ehhez kérjük a városunk labdarúgást szerető közösségét, hogy mindenki a maga módján és erejének megfelelően támogassa úgy anyagiakkal, mint szellemi tőkével a kedvenc csapatunkat.

HAJRÁ KFC ! HAJRÁ KOMÁROM !!!

Tarcsi Imre – KFC Komárom sajtószóvivője