Hírek, információk



Remek játékkal, negyedik bajnokiján is győzött a KFC

2023-08-19 23:46:40A szlovák országos másodosztály labdarúgó-bajnokságának negyedik fordulójában is veretlen maradt a Komáromi FC, így 12 ponttal a tabella élén állnak.

A Radványi-legénység az előző idény második helyezettjét fogadta a negyedik fordulóban átmeneti otthonában. Az első pár percben a vendégek próbálták diktálni az iramot, helyzetig azonban nem jutottak. Ezzel szemben remekül muzsikált a Ganbold-Bayemi-Voleský hármas.

Úgy tűnik Radványi Miklósnak sikerült megtalálnia a korábbi gólszegénység ellenszerét. A nyáron Kassáról a KFC-hez igazoló Voleský a látottak alapján remek összhangban van Bayemivel és Ganbolddal is, aminek köszönhetően a mérkőzés során mesterhármast hozott össze a támadó.

Az első találatot a 10. percben jegyezték a komáromiak: Ganbold fejjel továbbcsúsztatott labdáját Bayemi továbbította a kapu elé érkező Voleskýnek. Három perccel később ugyanennek a hármasnak a közreműködése eredményezte a KFC második találatát. Az eperjesieknek felocsúdni sem volt idejük.

A félidő végéig még két további komoly helyzete volt a komáromiaknak, mikor csak a szerencse állt az eperjesiek pártján.

A második játékrész kezdetén 15 másodperc elteltével már háromra nőtt a lila-fehérek előnye - ismét Voleský volt a gólszerző. Bár a játékot továbbra is uralták, már kényelmesebb tempóban folytatták a mérkőzést a komáromiak. A hajrában még az eperjesiek igyekeztek csökkenteni hátrányukat, egy büntetőnek köszönhetően szépíteni tudtak, ám akciógólt nem tudtak szerezni.

A KFC ezzel megszerezte az aktuális bajnokságban negyedik győzelmét is.

A lila-fehér gárda legközelebb augusztus 22-én, a Slovnaft Cupban lép pályára Losonctamási (Tomášovce) csapata ellen, majd 27-én az újonc Maniga (Malženice) látja vendégül a Radványi-együttest.

Körkép.sk/KPA


A cikkhez kapcsolódó hivatkozások:

Mérkőzés: KFC Komárno - 1. FC TATRAN Prešov 3:1