Hírek, információk



II. liga - A KFC legyőzte a sereghajtót és továbbra is vezeti a tabellát

2023-08-27 19:44:34Az újonc Maniga (Malženice) csapata fogadta vasárnap délelőtt a Komáromi FC csapatát a szlovák országos másodosztály 5. fordulójában. Bár a találkozó favoritja egyértelműen a KFC volt, a sereghajtó Maniga felvette a kesztyűt az éllovassal.

A hétközi Slovnaft Cup-beli győzelme után sikerre éhesen érkezett a Maniga elleni mérkőzésre a KFC. Radványiék ebben az idényben még nem vesztettek pontot, amivel a liga egyetlen teljes pontszámmal rendelkező együttese a Komárom annak ellenére, hogy stadionfelújításuk miatt hazai mérkőzéseiket is idegenben, Vágsellyén játszák.

Maniga csapata az utóbbi napokban kellemetlen helyzetben találta magát, hiszen Ricardo Pena játékra nem jogosultsága miatt elvették a csapat Eperjes ellen megszerzett 3 pontját. Hangulatukon nyilván nem segített a Puhó ellen elszenvedett vereség sem.

A találkozót mind a két csapat támadó szellemben kezdte. A 9. percben Voleský fejesét kellett védenie Vasiľnak. Ezen kívül csak a hazaiaknak volt egy helyzete a félidő végén, Dlubáč azonban nem hibázott.

A második játékrészre Tóth Tibort Jozef Pastorek váltotta a pályán. Az 52. percben majdnem sikerült megszereznie a vezetést a komáromiaknak, Voleský lövését azonban a vonalról mentették a manigai játékosok.

A második játékrészben aktívabbnak mutatkoztak a vendégek, a 68. percben pedig megszületett a várva-várt gól is. Egy szögletet követően a friss apuka Ganbold találta el a lécet, a visszapattanó labdát Horodník küldte vissza a kapura, végül Dan Ožvolda fejese volt az, amely a kapuban landolt.

A 87. percben még a csereként beálló Tóth Gábor növelhette volna a komáromiak előnyét, de lövését a gólvonalról mentette a hazaiak csapatkapitánya. Rögtön ezután Ganbold is veszélyes volt a manigai kapura, de Vasiľ sikeresen meggátolta az újabb komáromi gólt.

Mai győzelmével így 5 forduló óta veretlen a KFC, mely 15 ponttal vezeti a II. liga tabelláját 2 ponttal megelőzve a második helyen álló Puhót.

OFK Malženice - KFC Komárom
0:1 (0:0)
Gólszerző: 68. Ožvolda

Sárgalapok: 18. P. Karhan (MLŽ), 90+1. Ujlaky (MLŽ) – 24. Voleský (KFC), 56. Ganbold (KFC), 84. G. Tóth (KFC), 88. Špiriak (KFC)

Labdatartás: 51 % : 49 %.
Kapura tartó lövések: 6:4. Szögletek: 6:7. Les: 2:2.

Dynamo Malženice: P. Vasiľ – M. Rehák (C), T. Vaško, Ujlaky, Rýzek – P. Karhan, A. Horvát – Cléber (72. T. Šarmír), Masár (72. Machovič), S. Nagy (72. Mokoš) – Rapavý
Vezetőedző: Pavol Bartoš

KFC Komárno: Dlubáč – Šmehyl, Špiriak, M. Šimko (C), Horodník – Ožvolda (69. F. Bögi), T. Tóth (46. Pastorek), T. Németh – Bayemi (86. Eckl), Voleský (77. G. Tóth), Ganbold
Vezetőedző: Radványi Miklós

Játékvezetők: Glova – Ferenc, Jánošík – Ochotnický

Nézőszám: 540

A komáromiak legközelebb szeptember 3-án, Zsolna B-csapata ellen lépnek pályára.

Körkép.sk/KPA


A cikkhez kapcsolódó hivatkozások:

Mérkőzés: OFK Malženice - KFC Komárno 0:1