Hírek, információk



II. Liga: Történelmi siker, egy csapat sem kezdett még olyan jól a bajnokságban, mint a KFC!

2023-09-18 08:14:55Szombaton délelőtt a Disznólegelőn lépett pályára a Komáromi FC a pozsonyi Slovan B csapata ellen a szlovák országos másodosztály 8. fordulójában. A komáromiak a bajnokság egyetlen száz százalékos csapataként (7 forduló=7 győzelem) favoritként várták az összecsapást a tabella hetedik helyén álló Slovan fakó ellen.

A jó iramú mérkőzés nem szűkölködött helyzetekben. A komáromiak már a 40. percben megszerezték a vezetést Ganbold fejesével egy rögzített helyzetből. A hazaiak a félidő végéig már nem tudtak válaszolni a találatra, a 59. percben azonba Kušnír találatával kiegyenlítettek.

Radványi Miklós most is jól nyúlt a cserékhez. A 61. percben Voleský helyére érkezett Tóth Gábor, akinek elég volt három percnyi játék a gólszerzéshez, így a lilák visszavették a vezetést.

Bár helyzet ezt követően is adódott a komáromiak előtt, az i-re csak a 90. percben került fel a pont Ožvolda révén.

Pozsony, még ha csak kicsiben is, de ismét magyar volt szombat délben, büszkén szólt a "Szép volt, fiúk!".



A Radványi-legénység soha nem látott sikeres rajttal vezeti a szlovák országos másodosztály tabelláját. A bajnokság első 8 mérkőzésén 24 pontot gyűjtöttek, ami eddig egyetlen csapatnak sem sikerült még.

A szombati játéknapon a tabella második helyén álló Puhó botlott, így már 5 pont a komáromiak előnye előttük.

A komáromiak legközelebb a harmadik helyen álló, tőlük hat ponttal lemaradó Spartak Miava együttesét fogadják Vágsellyén. A találkozó, melyre szurkolói autóbusz is indul, 2023. szeptember 23-án 15:30-kor veszi kezdetét.

Ezt követően, szeptember 27-én a Slovnaft Cup 3. fordulójában is pályára lépnek a lilák Selmecbánya csapata ellen, majd október 1-jén csallóközi rangadóra látogathatnak el a szurkolók Somorjára.

Körkép.sk


A cikkhez kapcsolódó hivatkozások:

Mérkőzés: ŠK Slovan Bratislava B - KFC Komárno 1:3