Hírek, információk



II. Liga: Döntetlenezett a KFC, utolsó őszi meccsére készül a Radványi-legénység

2023-11-19 21:22:31Szombaton Homonna együttesét fogadta Vágsellyén a Komáromi FC. A lilák a hétközi kupavereség után kizárólag a bajnokságra szeretnének koncentrálni, amit Radványi Miklós vezetőedző is hangsúlyozott.

A vendég homonnaiak aktívan kezdtek a találkozón, talán kicsit meg is lepték vele a hazaiakat. A 10. percben mégis Komárom szerezte meg a vezetést egy rögzített helyzetből - a gólszerző Martin Šimko volt.

Az első félidő a továbbiakban leginkább a két tizenhatos között játszódott. A játékrész végén még láthattunk néhány igazán ígéretes helyzetet mind a két oldalon, gól azonban nem esett.

A második félidő hasonlóan akciómentesen indult. A 68. percben Ožvolda növelhette volna kettőre a komáromiak előnyét, de labdája nem talált kaput.

A 81. percben végül kiegyenlített a homonnai csapat. 1:1.

A 89. percben emberhátrányba került a KFC, miután Šimon Šmehyl volt szabálytalan. A játékvezető erre felmutatta a játékos második sárgalapját, ami egyből kiállítást jelentett.

A mérkőzés végéig már nem változott az állás, így a komáromiak egy pontot tartottak otthon.

A lila-fehér gárda 16 forduló után 13-2-1-es mérleggel 41 ponttal vezeti a tabellát, 7 ponttal megelőzve a második helyen álló Eperjest.

A Radványi-legénység legközelebb egy hét múlva, november 18-án lép pályára Igló ellen idegenben, majd megkezdi a téli szünetet. A bajnokság számukra 2024. március 2-án veszi majd ismét kezdetét, mikor Liptószentmiklós vendégeként folytathatják a tavaszi pontvadászatot.

Körkép.sk


A cikkhez kapcsolódó hivatkozások:

Mérkőzés: KFC Komárno - FK Humenné 1:1