Hírek, információk



Radványi: Nem lehet más célunk, mint megnyerni a bajnokságot

2023-12-03 14:09:52Kivételesen jó őszt futott a KFC felnőtt férfi csapata a szlovák országos másodosztályban. 17 mérkőzésen, a lehetséges 51 pontból 44-et begyűjtöttek, csak egyetlen alkalommal nem tudtak legalább egy pontot szerezni. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag minden mérkőzésüket idegenben játszák, hisz nyáron megkezdődött a KFC stadionjának felújítása.

A lilák hazai mérkőzéseit így átmenetileg Vágsellyén rendezik meg, ahova rendszeresen indít a klub ingyenes szurkolói buszt.

Az utóbbi évek teljesítménye már eddig is felvetette a kérdést, hogy mikor lesz elsőosztálybeli csapat a KFC-ből, de most először érezhető az a klub környékén, hogy már szinte mindenki tényként kezeli a feljutást, mint lehetőségét.

"Az ősz végén már nem volt olyan a teljesítményünk, mint az első 10-12 fordulóban, ennek ellenére látható volt, hogy a csapat győzni akar és mindig volt egy játékos, aki a döntő pillanatban előhúzott magából valamilyen pluszt. Ennek köszönhetően vagyunk most az első helyen"

nyilatkozta Radványi Miklós a Sportnet-nek adott interjúban.

A komáromiak csak a 14. fordulóban szenvedtek vereséget Pozsonyligetfalu ellen, a vezetőedző elmondása szerint már a hetedik-nyolcadik forduló után kezdték érezni, hogy minden ellenfelük extra motivációval áll fel ellenük, hogy megszakítsák sikerszériájukat.



"A játékosaimon ezzel ellentétben azt láttam, hogy kicsit nyomás alatt vannak, mert tudják, hogy egyszer ennek a szériának meg kell szakadnia. Végül Pozsonyligetfalun megszakadt, bár nem kellett volna. Ha a 60. percben nem állítják ki Pastorek Józsefet, amit aztán a bírói bizottság helytelen ítéletnek ismert el, akkor biztosan legalább egy pontot mentettünk volna. (...) Ezen felül ezen a mérkőzésen másik vitatott helyzet is volt, mikor az ellenfél játékosa rálépett Tóth Gabi lábára, amiért szerintem piros lap járt volna és tizenegyes a mi javunkra. A futballban azonban nem a "ha"-ra játszanak. De állítom, hogy még ha csak átlagos teljesítmény nyújtottunk is, Pozsonyligetfalunk pontot szerezhettünk volna. Ezután jött az utolsó három forduló, amiken hét pontot szereztünk, ami a sérültjeink és betegeinkre való tekintettel szuper eredmény"

mondta Radványi azzal, hogy a jó eredmények főleg a csapatszellemnek köszönhető. Mint mondta, az öltöző remekül működik, az edzői stáb és a játékosok között kiváló a hangulat.

https://korkep.sk/cikkek/sport/2023/11/18/ii-liga-gyozelemmel-magabiztos-elonnyel-zarta-az-oszt-a-komaromi-fc-video/

A vezetőedző szerint az, hogy hét mérkőzésen csak egy góllal szereztek többet az ellenfélnél, ebből három esetben az utolsó percekben, két esetben pedig az utolsó húsz percben, arról tanúskodik, hogy csapata győzelemre éhes.

"Minden egyes mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy győzni akarunk. A csapat fizikailag jól felkészült és ha valaki az utolsó negyedórában nyeri meg a mérkőzéseket, akkor fejben is összeszedettnek kell lennie. Sok gólt rögzített helyzetből szereztünk, amikre nagy hangsúlyt fektetünk. Ha nem sikerül játékból gólt szereznünk, mindig ott van a B-, C-, D-terv, hogy szögletből vagy szabadrúgásból szerzünk. Több begyakorolt jelzésünk van, amiket főleg Šimko, Voleský vagy Dan Ožvolda fejez be."

árult el részleteket stratégiájukról.

Radványi külön kiemelte stábja munkáját is. Megjegyezte, hogy remek az összhang köztük, fiatal segítői vannak, akik néhány éve még maguk is a pályán voltak.

"Minden vezetőedzőnek szüksége van maga körül emberekre, akikkel megbeszélhet bizonyos dolgokat. Természetesen mindig a vezetőedző mondja ki a végső szót, de a vita nagyon termékeny lehet. (Saláta) Kornél tavaly még játékos volt, de amikor a kispadon ült, gyakran beszélgettem vele a különböző húzásokról, mit szeretnék csinálni és hasonlók. Remek szeme van a futballhoz, külföldi és válogatott tapasztalata is van. Összességében van érzéke az edzősködéshez."

Radványi Miklós azt sem titkolta, hogy Komáromban mindenki azon dolgozik, hogy felkészültek legyenek az esetleges feljutásra. Megjegyezte, hogy ebben az esetben természetesen bővíteni kellene személyzet létszámát, mert bár a másodosztályhoz még elegen vannak, az elsőosztályhoz ez már kevés lenne.

https://korkep.sk/cikkek/sport/2023/11/28/ii-liga-harom-komaromi-jatekos-a-liga-legjobb-tizenegyeben-simko-kapta-a-legtobb-szavazatot-a-vezetoedzoktol/

Radványi elárulta, hogy idáig mindig csak a következő mérkőzésre koncentráltak, de megegyeztek, hogy az őszi idény után leülnek és átbeszélik a helyzetet.

"Szeretem az egyenes beszédet. Az első helyen állunk, 7 pont előnyünk van és 13 forduló van előttünk. Ha most valaki azt mondja, hogy a cél a harmadik hely, akkor az alibista. Én sosem voltam alibista. Nyíltan meg kell mondani, hogy nem lehet más célunk, mint megnyerni ezt a bajnokságot!"

A komáromiakra most egy hosszabb pihenő vár. Radványi Miklós a klub YouTube-csatornáján elárulta, hogy két hét teljes pihenőt szán védenceinek, utána azonban mindenkinek teljesítenie kell az egyéni edzéstervet, hogy január 8-án jó formában érkezzenek vissza, hogy folytathassák a munkát.

A vezetőedző szerint a továbbjutás szempontjából az első két tavaszi mérkőzésük lesz a vízválasztó, mikor Liptószentmiklós (9.) és Eperjes (2.) ellen lépnek pályára. Úgy vélte, ha ezeket az akadályokat jól veszik, akkor megmarad az esélyük a feljutásra.

Körkép.sk