Hírek, információk
MONACObet-liga: Magabiztos komáromi győzelem Zsolna "B" ellen
2024-03-24 18:14:12Magabiztos, 3:0-ás győzelmet aratott hétvégén a Komáromi FC a hetedik helyen álló Zsolna B csapata ellen. A Radványi-legénység ezúttal nem csak szép játékot mutatott, de a helyzetkihasználás sem maradt el.
Jól kezdtek a komáromiak. A szurkolók joggal érezhették, hogy ismét a téli szünet elÅ‘tti, remek teljesÃtményt nyújtó csapatukat látják a pályán. Voleský révén már a 6. percben megszerezték a vezetést, majd negyedóra múlva, ismét Voleskýnek köszönhetÅ‘en már kétgólos volt az elÅ‘nyük.
A második játékrészben is több lehetÅ‘ségük volt, az erÅ‘s szél azonban mind a két csapat dolgát megnehezÃtette. Végül a csereként beálló Boris TurÄák még a 86. percben még háromra tudta növelni a hazaiak elÅ‘nyét, mielÅ‘tt a játékvezetÅ‘ lefújta volna a mérkÅ‘zést
Nem csoda, hogy ezúttal elégedetten nyilatkozott Radványi Miklós, aki kiemelte, hogy jól tudtak kezdeni, ez pedig megadta a mérkÅ‘zés alaphangját. Kiemelte, hogy egy nagyon jó, sok fiatalból álló csapat ellen játszottak kiváló mérkÅ‘zést. Örömét fejezte ki Patrik Voleský sérülés utáni remek visszatérése miatt, aki nem sok hÃján mesterhármast szerzett a mérkÅ‘zésen.
A komáromiak 21 forduló után 51 ponttal vezetik a tabellát, két ponttal megelőzve a második Eperjest, és 12 ponttal megelőzve a harmadik Pozsonyligetfalut. A KFC legközelebb március 29-én az FK Pohronie ellen lép pályára idegenben.
KFC Komárno - MŠK Žilina B 3:0 (2:0)
Gólók: 6., 22. Voleský, 85. TurÄák
JátékvezetÅ‘k: Ruc – Ferenc, HalÃÄek
Sárgalapok: Voleský, Nagy, Pastorek, Puska ill. JakubÃk, Sy, Nsona,
264 néző
Körkép.sk
